Egyhetes képzést tartanak a katonáknak Szolnokon

2020.07.14.

Az MH Béketámogató Kiképző Központ az elmúlt hét közepétől készíti fel a Közös Akarat elnevezésű határvédelmi feladat ellátására a nyolcadik váltás tagjait.

A katonák a déli műszaki határzár ellenőrzését végzik. A július 14-ig tartó kiképzésen több mint száz aktív és önkéntes tartalékos, illetve műveleti tartalékos katona vesz részt.

Katonáink a kiképzőprogram során bővítik az őrszolgálati, járőrözési ismereteiket, valamint elsajátítják a fegyverhasználat szabályait és az ellenőrző-áteresztő ponton történő gépjármű-átvizsgálás alapjait. Mindemellett felfrissítik egészségügyi ismereteiket, illetve begyakorolják az intézkedéstaktika jogszerű mozzanatait.

Az önkéntes területvédelmi tartalékosok felkészítését hétfőn megtekintette dr. Berkó Attila tartalékos ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője, a megyei védelmi bizottság elnöke. A kormánymegbízott köszönetet mondott katonáinknak a helytállásukért, családjaiknak pedig azért, hogy a háttérből támogatják szeretteiket hivatásuk ellátásában, az ország és a magyar lakosság védelmében.

A magyar–szerb és a magyar–horvát határszakaszon 2015-ben megépített kerítés a zöldhatárt, azaz a hivatalos határátkelőhelyek közötti határszakaszokat zárja le fizikailag. A 175 kilométer hosszúra és 4 méter magasra épített határőrizeti kerítés az európai migrációs válság következtében kialakult rendkívüli bevándorlási nyomás kezelése érdekében készült.

A határszakaszok ellenőrzését a honvédség ideiglenes alkalmi kötelékei – a dunántúli és az alföldi, valamint a határra rendszeresen levezényelt rendőrök – látják el. A 2018 nyara óta készenléti szolgálatban lévő katonai egységek reagálóképességének ellenőrzésére folyamatos kiképzéseket és továbbképzéseket rendeltek el.

A gyakorlatok célja a határvédelmi feladatokba bevont katonai alakulatok felkészültségének, reagálóképességének, a logisztikai támogatás gördülékenységének ellenőrzése, a feladattal összefüggő katonai képességek gyakorlása, valamint a rendőri erőkkel kialakított együttműködés szinten tartása.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!