Elmarad a Pécs melletti Orfűn is a Fishing on Orfű

2020.07.30.

Augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani

A kormány úgy ítéli meg, hogy a hatályban lévő szabályokon való változtatás kockázatos, ezért fenntartjuk a jelenlegi változásokat a zenés rendezvényekkel kapcsolatban

– jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

Ezt azt jelenti, hogy augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani a koronavírus-veszély miatt.

 

Korábban több előadó is felszólalt az ellen, hogy a kormány ennyire elhúzta a tömegrendezvényekkel kapcsolatos döntést – miközben a nyár elején arról volt szó, hogy a korlátozás augusztus 15-éig él, ezért több fesztiválszervező is abban bízott, hogy a nyár végén megtarthatók lesznek az elhalasztott rendezvények. Majka például kettős mércét emlegetett, amiért focimeccseket megrendeztek akár 20 ezer ember előtt is, de a koncerteket nem engedélyezik. A Miniszterelnökség vezetője ezt korábban azzal magyarázta, hogy a zenés rendezvényeken alkoholt is árulnak, ezért azokon az emberek kevésbé figyelnek a távolságtartásra. (Sört a stadionokban is lehet kapni, és Gulyás is elismerte, hogy a lelátókon sem tartották be az előírt másfél méteres távolságot.)

 

 

Az már két héttel ezelőtt kiderült, hogy elmaradnak a Szent István-napi állami rendezvények, így az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték és a légiparádé is.

 

24.hu

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!