Férfi vízilabda BL - Fontos meccset veszített el otthon a Szolnok

2020.02.06.

A Szolnok hazai környezetben 8-7-re kikapott a Spandau Berlintől a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szerdai játéknapján.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló:

A csoport:

Szolnoki Dózsa-Spandau Berlin (német) 7-8 (3-2, 2-2, 2-3, 0-1)

--------------------------------------------------------------

a magyar csapat gólszerzői: Lazic, Várnai, Dőry 2-2, Jansik D. 1

 

A magyar bajnoki bronzérmes egy korábbi mumusát, a német Spandaut fogadta, ugyanakkor mindenképpen bizakodásra adhatott okot a hazaiaknak, hogy a két csapat szezonbeli első összecsapásán 14-10-re győzött a magyar együttes idegenben. A Szolnoknak nagy szüksége lett volna a három pontra ahhoz, hogy megtartsa lépéselőnyét a negyedik - még éppen továbbjutást érő helyen - riválisaival szemben.

Az ellenfél a kapus Baksa Lászlóval a soraiban nem szakadt le a 2017-ben BL-győztes szolnokiaktól, egészen a zárónegyedig fej fej mellett haladtak a csapatok.

Az utolsó nyolc percben azonban mindössze egyetlen találat született, ezt a vendégek szerezték - miközben a magyarok fórban egyenlíthettek volna 10 másodperccel a vége előtt, de Baksa hárított -, és rendkívül értékes három ponttal távoztak.

A Szolnok a következő fordulóban február 22-én a horvát Jug Dubrovnikot fogadja.

 

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!