Mintegy 400 milliós kerékpáros fejlesztés kezdődik a Sión
2018.10.31.A Tolna Megyei Önkormányzat elvégezte az előkészületeket a Sió-mente kerékpár turisztikai fejlesztés I. ütem című TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektjében. 2017. októberétől már a támogatási szerződés is hatályba lépett.
Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke szerint a Sió projekt nem csupán a folyó menti környezet rendbetételét és a turizmus fellendülését szolgálja, hanem az emberek egészségmegőrző és szabadidős tevékenységének is teret biztosít.
A projekt keretében mintegy 62 km hosszú kerékpáros útvonal kialakítása történik meg. Szekszárd és Sióagárd határától Harc központjáig a Sió töltésen épül kerékpárút, csatlakozva a település által megvalósított kerékpárúthoz. A falu másik végétől a Harc-Simontornya mellékúton kijelölt kerékpárútként folytatódik. Simontornya területén az útvonal részben jelölt, részben épített kerékpárútként kerül kialakításra.
Az útvonal mellett fedett, szélvédett, kerékpártárolóval ellátott pihenőhelyek létesülnek Sióagárdon, Medina- Szőlőhegyen, és Kölesd-Borjádon; Pálfa-Felsőrácegresen pedig akadálymentes vizesblokkal ellátott zárt pihenő létesül.
Azokon a szakaszokon, ahol a kerékpáros útvonal közvetlenül a Sió mentén halad (Harc, Kölesd, Sárszentlőrinc, Pálfa, Simontornya), a Tolna Megyei Önkormányzat vízi turisztikai projektje keretében megépülő megállói biztosítják a pihenési és kerékpár-tárolási lehetőséget a turisták számára.
Az elmúlt hónapokban kidolgozásra kerültek a beruházás megvalósításához szükséges műszaki tervek, elkészült a projekt fenntartási terve, valamint a marketing stratégiája is. Mindezeknek köszönhetően hamarosan megindulhat a közbeszerzési eljárás, és 2019. tavaszán megkezdődhetnek a kivitelezési munkák is.
A Sió-projekt ún. konzorciumi partnerei legutóbb szeptember 26-án tartottak egyeztetést, melyen az egyes projektek aktuális helyzetéről, valamint a partnerek előtt álló feladatokról esett szó.
A TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00016 azonosítószámú, Sió-mente kerékpár turisztikai fejlesztés I. ütem című projekt 391 millió forinttal, a vízi turisztikai fejlesztés 340 millióval, és a vízi turisztikai szolgáltató központ létrehozása 300 millióval járul hozzá a Sió projekt megvalósulásához.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!