Olaszországból igazolt játékost a Szolnoki Olajbányász

2020.07.10.

A Szolnoki Olajbányász a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Angelo Warner náluk folytatja pályafutását, ezzel Pongó Máté és Zsíros Péter után az amerikai játékos lett a piros-feketék harmadik igazolása.

A 188 centiméter magas irányítóról a klub weboldala azt írja, hogy legutóbb az olasz élvonalbeli Germani Basket Bresciában szerepelt, ám a 28 éves kosaras hiába kezdte ott a 2019–20-as idényt, februárban az olasz másodosztályú Bas­ket Scafatihoz szerződött. A játékos egyébként nem először szerepel majd hazánkban, hiszen a 2018–19-es szezonban a Soproni KC együttesét erősítette. Mint az Olaj honlapja fogalmaz, akkor 19,4 pontos átlaga mellett 5,4 gólpassz és 5,3 lepattanó fűződött a nevéhez mérkőzésenként. Az Olajbányász ellen különösen remekelt, egyszer a 18 pontja mellé kiosztott tíz gólpasszt, a másik összecsapáson 24 pontot dobott hat kosarat érő átadás mellett.

– Angelo Warner egyes és kettes poszton használható játékos. Tavaly is szerettük volna Szolnokra hozni, de akkor az olasz A ligát választotta. Ponterős, jól passzoló, és a lepattanók megszerzéséből is hatékonyan veszi ki a részét – mondta az olajofficial.hu-nak Pór Péter szakmai igazgató.

A három érkező mellett korábban már az is biztossá vált, hogy marad Szolnokon Arnóth Zoltán, Csák Bence, Marjan Cakarun, Frank Áron, Juhos Levente, Kovács Péter, Pallai Tamás, Rudner Gábor és Taiwo Samuel. Tehát jelenleg tizenkét kosaras alkotja a csapat játékoskeretét, egyelőre velük dolgozhat Gas­per Potocnik vezetőedző és segítője, Szarvas Gábor.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!